15 ember, aki nyilvánvalóan sosem fog már felnőni teljesen

Bármilyen idősek is vagyunk, mindig ott él bennünk az a rosszcsont kölyök, aki fiatalkorunkban voltunk. A különbség csak annyi, hogy bármennyire is próbál előtörni, mi mindent megteszünk, hogy elnyomjuk, elvégre mégiscsak felnőtt emberek vagyunk. Az alábbi emberek azonban nem erőlködnek ilyesmivel, inkább hagyják tombolni a bennük lakozó gyermeket, amiből persze meglepően szórakoztató szituációk képesek keveredni

Hirdetés


Amikor két jó barát egy munkahelyen dolgozik, annak sosincs jó vége

,Vettem egy mini-széket a hörcsögömnek és most mindent együtt csinálunk.”

Lesz nagy meglepődés a végén

,,Teniszezni mentünk a barátommal, de kirakta az ütőmet a táskából és kicserélte egy serpenyőre…”

Hirdetés

,,Ezt az üzenetet kaptam a pasimtól…”

Egy kanadai kerékpáros GPS nyomkövető segítségével rögzítette az utazását. Az eredmény:

,,A nagyszüleim tévéje tönkre ment, ezért az én régi monitoromat kapták meg, ami viszont nem túl nagy. Ma ezt a képet küldte nekem anyám…”

A vezetői engedély még nem a szellemi érettség jele

,,Kicsim, olyan gyönyörű vagy ma…”

,,Apám azt mondta, hogy kutyát sétáltat a parkban, erre megtaláltam őt egy belvárosi kocsmában…”

,,A barátnőm édesapja küldte ma nekünk ezt a képet…”

Ki mondta, hogy egy múzeumban nincsenek trollok?!

,,Nem engedtem meg a pasimnak, hogy felhozza az új kutyát az ágyba, ezért megsértődött és inkább ő ment le hozzá a földre…”

,,Ma meglátogattam a rokonokat…”

,,A húgomat meghívták egy születésnapi partira a barátnőihez. Találd ki, hogy melyik a húgom…”

Hirdetés

Szólj hozzá!